Budakeszi Járásbíróság
2018-ban részt vettünk egy építészeti tervpályázaton, melynek keretében Dunakeszire kellett egy középületet tervezni a Járásbíróság és Ügyészségi Hivatal részére. A tervezett épület főhomlokzata a szomszédos zöldterület felől tárul fel, a Bíróság épületrészének egészét átfogó, nagyvonalú oszlopsor legyezőszerű felnyílása jelöli ki a megérkezés helyét. A park fái között áthaladva az oszlopsor folyamatosan változó ritmusa kíséri az épülethez érkezőket. Az ügyfélforgalom számára nyitott terek, az előcsarnok, valamint a tárgyalók galériázott várótere a strukturált üvegezésű függönyfalon keresztül feltáruló közparkhoz kapcsolódik, míg a látogatóktól elzárt dolgozói terek a privát belső kerttel kerülnek kontaktusba. Fontosnak tartottuk, hogy tiszta, ésszerű elrendezésével és tömegével az épület reflektáljon a funkciójára, és mintaprojektként szolgálhasson egy, a mai kor igényeinek megfelelően tervezett, környezettudatosan működtethető, modern bíróság létrehozására.
-
Építész tervező
Zoozmo Architects - Debreczeni Szabolcs
-
Építész csapat
Bárdos Márton, Bártfai Judit, Damásdi Fruzsina, Házi Dorottya, Kiss Zoltán László, Szabó Boglárka, Szabó-Nemes Kata
-
Nettó alapterület
2 900 m²